Mik azok a csakrák?

A hagyományos keleti gyógyító rendszerek közé tartozik az az ősi, 5000 évnél is régebbi indiai spirituális hagyomány, amely práná-nak nevezi az egyetemes energiát. E hagyomány alapján a prána az emberi testbe a belélegzett levegő és a bevitt táplálék által jut, és ott az energiaáramlást biztosító csatornákon (nádik) keresztül áramlik és oszlik el egy meghatározott rend szerint.

Az energiát áramoltató (több tíz- vagy akár százezres nagyságrendű) csatornák közül az egyik legfontosabb a test középvonalában haladó (szusumná), amelyet a két oldalsó pránavezeték (pingala, idá) bizonyos helyeken keresztez. A kereszteződési pontokban az energia koncentrálódik, és e kereszteződési pontok mentén helyezkednek el az energiaközpontok, azaz a csakrák.

A csakra szó szanszkrit eredetű, jelentése „kerék”, „energiaörvény”, amely arra utal, hogy a csakrák egyfajta energiatölcsérként foghatók fel, amelyek állandó működésben, forgásban vannak. Az indiai hagyomány szerint a csakrákon keresztül képes az ember begyűjteni a számára szükséges élet energiát, mely aztán a nádikon keresztül terjed szét az egész testben. A csakrák tehát olyan energiaközpontok, amelyek begyűjtik, szállítják, átkapcsolják és szétterjesztik az energiát az emberi szervezetben.

 

A csakrák felosztása és testi, lelki kapcsolatai

A legáltalánosabban használt csakrarendszer hét fő csakrát különböztet meg, melyek a test középvonalában, a gerinc mögött a gát és a fejtető között helyezkednek el. Alulról felfelé számozva az 1. csakra a gát, a 2. csakra az alhas, a 3. csakra a köldök, a 4. csakra a szív, az 5. csakra a torok, a 6. csakra a homlok és végül a 7. csakra a fejtető területén található.

Az indiai hagyománynak megfelelően a nádik és a csakrák elsősorban a jóga tradíciókban kaptak kiemelt fontosságot, ahol a prána az életet fenntartó és szabályozó alapelv, és egyben a szellemi fejlődés közege is. Éppen ezért az egyes csakrákhoz nem csak testi működést, hanem érzelmi és lelki mintákat is társítanak.

Amióta a jóga elterjedt a nyugati világban, a csakrarendszer használata is egyre ismertebbé vált. Ennek köszönhetően természetesen a tudományos érdeklődés is nőtt és egyre népszerűbbé váltak azok a kutatások, amelyek a csakrarendszer és a fizikai test, illetve annak működése közötti kapcsolatot vizsgálják. Bár a tudományos vizsgálatoknak még nem sikerült teljesen tisztázniuk a csakrák és a fizikai test közötti kapcsolat mibenlétét – főleg, hogy a csakrák nem tekintendők a fizikai test részének – általánosan elterjedt az a szemlélet, hogy a csakrák a megfelelő testrészekhez tartozó idegpályákkal és belső elválasztású mirigyekkel állnak kapcsolatban. Az egyes csakrákhoz tehát adott idegpályák és mirigyek társíthatók, így egy adott csakra működésének minősége az idegrendszeren, illetve a mirigyek által termelt hormonokon keresztül kihat a megfelelő szerv, illetve szervrendszer működésére.

 

A csakrák testi kapcsolatainak és lelki vonatkozásainak összefoglalója:

  1. csakra / gyökércsakra: mellékvese (kortizol, adrenalin, noradrenalin); csontok, fogak, körmök, lábfej, vastagbél; ősi életenergia, ősbizalom, a Földhöz, a Földanyához való kapcsolat, az anyagi világgal való viszony
  2. csakra / keresztcsonti csakra: nemi mirigyek (petefészek, here); csípő, keresztcsont, nemi szervek, vékonybél, testfolyadékok, izmok; érzelmek, áramlás az élettel, az érzékiség, szexualitás, kreativitás
  3. csakra / napfonatcsakra: hasnyálmirigy (inzulin, glukagon); emésztőrendszer, gyomor, máj, epe, lép; érzelmek megélése és kimutatása, hatalom, erő, önbizalom, stresszkezelés
  4. csakra / szívcsakra: csecsemőmirigy; mellkas, szív, vérkeringés, tüdő; szeretet, együttérzés, jószívűség, önzetlenség
  5. csakra / torokcsakra: pajzsmirigy (thyroxin); nyak, száj gége, hangszálak; kommunikáció, kreatív önkifejezés, megnyilatkozás, nyitottság, függetlenség
  6. csakra / homlokcsakra: agyalapi mirigy, szemek, orr, kisagy; felismerés, intuíció, szellemi erő, a belső értékek kifejlődése
  7. csakra / korona-csakra: tobozmirigy (melatonin); nagyagy; szellemi érzékelés, szellemi tapasztalás, magasabb rendű ismeretek megszerzése
március 8, 2019

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.